Sajtó
Itt egy új alkalmazás okostelefonra, ami életet menthet!

Jászfényszarun több mint fél éve élesben tesztelik azt a bűnmegelőzést és segítségnyújtást szolgáló jelző rendszert, amit a város korábbi rendőrőrs parancsnoka, Gere Ferenc fejlesztett ki.

Az egykori parancsnok dolgozta ki azt a helymeghatározás alapú ingyenes alkalmazást, amelyhez felhasználta korábbi, rendőrként szerzett tapasztalatait is. A rendszer, illetve egy okos telefon segítségével a bajba jutott egyetlen gombnyomással riaszthatja a rendőrséget, a mentőket vagy épp a közterület felügyelőket, miközben értesítheti legközelebbi hozzátartozóit is.

– Már legalább féléve működik ez a segélykérő rendszer a városban, eddig nagyon jól működik – mondja Réz Bertold városőr, amikor a „HelpyNet”-re keresztelt alkalmazás szóba került. – Gyakorlatilag méter pontossággal be tudjuk határolni, hogy hol tartózkodik a bajba került lakos. Egy gombnyomással riasztás küldhető, ha bajba kerülünk, jelezhetünk egészségügyi problémát, de értesítést is küldhetünk, amennyiben idegen, gyanús alakokat látunk környezetükben. Nemrégiben épp ilyen jelzés érkezett hozzánk – tette hozzá a városőr. – Egy házaló árust szúrt ki egy helybéli, azt gondolta, hogy az idegen épp feltérképezi a terepet. Azonnal ellenőriztük az illetőt, szerencsére ez esetben nem volt probléma, de rendkívül hasznos volt a jelzés, hiszen a tolvajok gyakorta ilyen házaló kereskedést színlelve használják ki a jóhiszemű embereket.

– Számomra rendkívül fontos kismamaként, fiatal édesanyaként, hogy biztonságban érezzem magam – mondta a jászfényszarui Pesti Mónika. – A mobil alkalmazás segítségével ezt a biztonságérzetet kapom abban az esetben is, ha férjem, hozzátartozóim nincsenek a közelemben. Gyakran teszünk sétát a városban, látogatunk el a játszótérre gyermekemmel, ilyenkor pedig nagyon fontos, hogy azonnal értesíteni tudjam a családomat, illetve ha kell a rendőröket, vagy akár a mentőket is, ha baj történik.

– Minden technika annyit ér amennyit segíteni tud az embereknek. A város pedig úgy látta, hogy ezzel az eszközzel az emberek számára könnyebbé válik a kapcsolatfelvétel, ha probléma adódik – mondta Győriné Dr. Czeglédi Márta Jászfényszaru polgármestere. – Sokszor elhangzik az a mondat, hogy minden ember mellé nem állíthatunk rendőrt, polgárőrt vagy városőrt. Ez továbbra is igaz, ugyanakkor azzal, hogy szervezeti szinten is alkalmazzuk ezt az eszközt, azt gondolom tovább erősíthetjük a biztonságérzetet.

– Két és fél évtizeden át teljesítettem szolgálatot rendőrként, és gyakorta tapasztaltam a segélykérő rendszerek egyik legnagyobb problémáját, a lassúságukat – mondta Gere Ferenc a HelpyNet jászfényszarui ötletgazdája és kidolgozója. – Szerettem volna egy olyan rendszert létrehozni – felhasználva a digitális technika előnyeit –, amelyek kiküszöbölik ezt a lassúságot és a közvetlen hozzátartozók mellett egyetlen gombnyomással értesítik baj esetén akár a rendőrséget, a mentőket vagy épp a közterület-felügyelőket. Egy olyan okostelefon-alkalmazást sikerült kifejleszteni, amit ingyenesen tölthet le a lakosság. Ezzel pedig folyamatosan bővülhet az a közösségi bűnmegelőzési rendszer, amely közvetlen segítséget nyújthat a bajba jutottaknak, veszélyben lévőknek.

FOTÓ: Banaka Csaba - Pesti Mónika és férje Réz Bertold közösen ismerkedtek a biztonságérzetet adó telefonalkalmazással

Okos község: Baracs önkormányzata már saját védelmi hálóban gondolkodik

Zsebben van a segítség – ezzel a mottóval meglehetősen korszerű, de leginkább progresszív akcióba vágott bele a járásbeli Baracs önkormányzata. Újszerű védelmi hálót épít ki ugyanis magának a község grémiuma, mégpedig okostelefonokon keresztül. Baracson úgy tűnik, szó szerint zsebben van és/vagy lehet a segítség. Cél a közbiztonság (érzetének) javítása.

Baracson nem digitális analfabéták döntenek 
Baracs község prominensei a jelek szerint egy ingyenes applikációval igyekeznének  javítani a közbiztonságot, vagy legalábbis annak érzetét. A hírt a település honlapján olvastam, s már első blikkre markánsan megragadta a figyelmem, pláne felkeltette az érdeklődésemet. Az okoskészülékekre optimalizált, díjtalanul letölthető alkalmazással egyelőre még csak ismerkedési viszonyt ápolok, az alapelgondolás alapvetően kifejezetten tetszik. 

Az app egyébként egy segítőkész, pláne tettre kész közösséget formál, s ha jól értelmezem, akkor voltaképpen a „túlterheltnek” aposztrofált hivatalos szervek kiegészítőjeként lenne - bizonyos szempontból életmentő - megoldás baj esetén. 

Ha például valamilyen okból azt feltételezem egy éjszaka, hogy az éppen távol lévő szomszédom territóriumát idegen alakok megkörnyékezték, akkor néhány képernyőbökdöséssel a helyszínre riaszthatom a segítséget, akik optimális esetben rövidebb idő alatt végére járhatnak a dolognak, mint a hivatásos egyenruhások. 

Összehangolt, szervezett munka nélkül persze ez a szolgáltatás is csak egy lehet a sok közül, s kidolgozott akcióterv nélkül még telefonunkra letöltött zseblámpa funkció is hasznosabb lehet a Helpynet nevezetűnél. Így tehát az önkormányzatok számára kiépített virtuális, újmédiás – egyféle logisztikai háttértámogatást biztosító - központi rendszer hatékonysága valójában a gyakorlatban mutatkozik majd meg. Van, ahol kifogástalanul működhet, de akadhat olyan település is, ahol nem képesek egy összetartó, cselekvőképes közösségi tábort kovácsolni, ennek nyomán pedig az alulról szerveződő közösségi háló eredménytelennek és hatástalannak bizonyulhat. 

Hogy ezt az igen progresszív kezdeményezést sikerül-e végül megvalósítani a gyakorlatban Baracson, az majd idővel talán kiderül. A baracsi koncepcióra, a hálózat háttérműködésére egyébként rettentően kíváncsi vagyok, s majd ha picit többet megtudok a csatlakozó kompániától, akkor ismételten jelentkezem a témával kapcsolatosan, de már kulisszatitkokkal, know-how-val.
Az ötlet és az önkormányzati szintű részvétel azonban már most, a kezdetek kezdetén mindenképpen értékelendő.

A program alapembere egyébként nem egy szimplán unatkozó IT-guru; Gere Ferenc ügyvezető 25 évig szolgált hivatásosként, s rendőrként azt tapasztalta, a segélykérő rendszer lassú. A digitális technológiát és közbiztonsági elképzeléseit próbálta ötvözni a Helpynet néven futó szoftverével.
Önkormányzati szinten először Jászfényszarun tesztelték a rendszert és kósernek bizonyult a pilot projekt végén.